Hogyan éljünk most és mindörökké?

Mostanában naponta szembesülünk olyan döntési kérdésekkel, amelyek tétje meghaladja a hedonista „Coca-Colát vagy Pepsit igyak?” dilemmát. Hirtelen az emberiség civilizáltabb része rendre szembesül a létezés mellébeszélést nem tűrő választásaival: kész vagyok-e bármikor meghalni? Mi az előbbre való, az ember puszta léte vagy a gazdasági jólét? Mi a fontosabb, a fiatalabbak élete vagy az idősebbeké? Hol éljek, vidéken vagy városban? Mit egyek, amit magam állítok elő, vagy amit másoktól veszek? Van-e miben hinnem, vagy hit nélkül is elvagyok? És így tovább. A modern ember – saját racionalitását túlértékelve – úgy döntött, hogy Istenre nincs szüksége, a többség szinte kérkedve lett ateista. Eközben olyan alapállás nincs, amely tagadja a természetet. Az „anaturalizmus” tarthatatlan volna, mivel – szemben Isten fogalmával – a természet egyfolytában empirikusan mutatkozik meg, és hozza zavarba az embert, aki nem tagadni, hanem legyőzni akarja.

A jelenlegi járványhelyzetben újra kinyílt minden ember legfőbb kérdése, a „hogyan éljek?”. Erre csak úgy lehet válaszolni helyesen, ha képesek vagyunk a célok között hierarchikus rendet felállítani. Az első a fizikai biztonság (állandó félelemben nem lehet élni), a második az alapvető szükségletek kielégítése (enni, lakni, más emberekkel érintkezni muszáj), a harmadik az élet értelmének keresése (kik vagyunk mi, emberek?; miért a lét van, nem pedig a nemlét?; hogyan adjuk át a tapasztalatainkat, azaz hogyan neveljünk?), a negyedik az emberi közösség belső életének megszervezése, más szóval a közélet vagy politikai élet lehetséges útjainak a mérlegelése, kidolgozása, racionális megértése. S csak ezután következik az egyéni létünkből fakadó, amúgy meghatározó kérdések felvetése. Miközben a nem filozófusok sokasága akár naponta fedezheti fel ezeket a kérdéseket, a lehetséges válaszokat csak az a kevés ember ismerheti, aki szisztematikusan foglalkozik a majd kétezer-ötszáz éves politikai filozófiával, amely első meghatározó kérdése ugyancsak a „hogyan éljünk/éljek?”.